Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

"Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"

furdoszoba_2.jpg

A testünk kényesztetése

A test és lélek pihentetése fontos szerepet kapt a feng shui kultúrában. Ennek számtalan lehetősége és módja van amelyből néhányat szeretnék bemutatni.

Kedzjük mindjárt az alvással. A magyarok életében nem igen van alváskúltura. Keveset költön a jó minőségű ágyra, matracra. Kivétel nélkül minden embernek szüksége van alvásra, nyugodt pihenésre, hiszen csak akkor tudjuk folytatni a másnapot, ha kipihenten ébredünk. Figyeljük meg magunkat. Ha kipihentebbek vagyunk akkor jobban is bírjuk az akadályokat átugrani, mint amikor nem vagyunk kipihentek. Akkor bizony nyűgösek, ingerlékenyebbek vagyunk és már mindjárt ott a baj. Könnyebben össze is veszünk bárkivel. Kb. 6-9 óra alvásra van szükségünk és itt a felnőtt szervezetről beszélek. Kétféle embertípus van alvás szempontjából: Pacsírta típus: aki korán fekszik és korán is ébred. Akármilyen korán is van mindig firssen ébred. Bagoly típus: aki késő éjszakáig fent marad, és bizony nem kimondottan kedveli a hajnali ébredést. Késő este, éjszaka érzi jól magát, ekkor tud tanulni, dolgozni hatékonyabban és ekkor jönnek a legjobb ötletk is gondolataiba.

Testünk kénesztetésénél elengedhetetlen a fürdő: sajnos a mai fürdőszobáknál már nem igen használunk kádat. Többnyire mindenki zuhanyozni szeret az gyors, és kevés vizet fogyasztunk vele. Viszont ha van lehetőségünk igen legyen kádunk, és néha engedjük meg magunknak, hogy kényesztetés gyanánt veszünk egy-egy jó fürdőt. A fürdők lehetnek frissítő, lazító, pihentető. Higgyük el a fürdőzés után teljesen másképpen fogjuk érezni magunkat, mint egy tusolás után. Frissítő fürdő recept: vegyünk egy két marék füvet (frissen szedjük) öblítsük le majd tegyük bele egy fazékba és öntjük fel bőségesen vízzel. Ezt forraljuk 30 percig, majd amikor jól kiforraltuk öntsük bele a mi saját fürdővizünkbe ami kb. 38-40 fokos. Ebben a zöldfűves vízben üldögéljünk fél órán át, végül vegyünk egy langyos zuhanyozást, mossuk le magunkról a zöld füvet. A fürdőzés után teljesen fel fogunk frissülni, feltöltődünk energiával.

A zene hallgatás legalább olyan fontos, mint a fürdőterápia. A feng shuiban a zene hallgatásnak is meg van a maga rituáléja. Rendszeres időközönként szánjunk rá időt. Lehetőleg mindig ugyanabban az időben. Amikor zenét hallgatunk soha mással ne foglalkozzunk csak üljünk le és helyezzük magunkat kényelembe, élvezzük a zenét. Be is csukhatjuk a szemünket, és adjuk át magunkat a zenének. A zene csak akkor gyógyít, ha kellemes közérzetet, jó hangulatot teremt. Ha ez nem tölt el bennünket örömmel zenei műfajt kell váltani. Biztosan megtaláljuk a nekünk való megfelelő zeneszámot amin el tudunk lazulni és ki tudunk kapcsolódni.

Alkalmazzunk füstölőket. A füsölőknek nemcsak jó az illatuk, hanem kellemes gyógyító erőt is tulajdonítanak a kínaiak. A füstölők erős befolyással bírnak a lélekre. Használhatjuk a füstölőt védelmi céllal, ha valaki féltve érzi magát. Ilyenkor pozitív gondolatokkal fegyverezzük fel magunkat, ciprus, fahéj, szantál, tömjént füstölőt használunk. Felgyorsíthajuk a gyógyulási folyamatot, hiszen a nyomasztó levegő a betegnek sem jó. Ilyen esetben avokádó, ciklánem, eukaliptusz, levendula a legalkalmasabb illat. Szerelmi csábítóként is kíváló a füstölő. Ilyenkor használjuk a gardénia, jázmin, ilang-ilang, rózsa és tubarózsa illatuakat. A meditáció folyamatát feltétlenül kísérnie kell valamilyen füstölővel. Mindenképpen olyan illatú füstölőt használjunk aminek tisztító és egyben nyugtató hatása van. Mivel a meditáció célja a nyugalom és a kikapcsolódás, tehát olyan füstölőt használjunk ami pozitív szellemi hatásokat hív elő. Ilyenkor használjuk a lótusz, mirha és a szantálfa illatú fürsölőket. Mindig csak egy illatú füstölőt használjunk a felsoroltak közül válasszunk egyet és azt égessük.  Természetesen a füstölőket ha meggyujtjuk soha ne hagyjuk felügyelet nélkül. Ha elmegyünk otthonról akkor mindig oltsuk el.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 83
Heti: 347
Havi: 1 951
Össz.: 969 760

Látogatottság növelés
Oldal: A testünk kényesztetése a feng shui tanácsadásai alapján
Minden amit a feng shui-ról tudni kell! - © 2008 - 2024 - fengsuhi.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »