Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

"Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"


konyha_a_nappalival.jpg


Feng Shui a konyhában

Teremtsünk harmóniát a feng shui segítségével az étkezésünkben is.

"Aki nem étkezik, az nem, szerethet, nem alhat és nem gondolkodhat rendesen." /Virginia Woolf/

Ma egy olyan világban élünk ahol általában rohanás, zaklatott életmód és feszített élettempó diktálja az ütemet. Az érvényesülés, az anyagi javak mind meghatározóbbá válnak. Miközben a jobb életért hajtunk, hogy több pénzünk legyen, csak azt felejtjük el, hogy nem élünk igazán. Nincs egy nyugodt percünk, ezért nincs meg az egyensúly és harmónia az életünkben. És ez már az étkezésünkben is jelentkezi. Az étkezés nem csak biológiai szükséglet. Amellett, hogy a létfenntartásunkhoz szükséges, élvezetet, kedvtelést, örömforrást is tud nekünk nyújtani. Ezért nem mindegy, hogy mikor és hogyan is fogyasztjuk el reggelinket, ebédünket vagy vacsoránkat. A feng shui tanítása szerint az étel nemcsak a testet, hanem a lelket is táplálja.

Nézzük a konyhánk ideális berendezését, eszközeit:

Az ideális konyha, az ahol szeretettel,  és melegséggel telik meg a levegő és így készülnek az egészségünket is meghatározó ételek. Hát legyen a konyhánk barátságos, tágas, legyenek benne dekorációk, helyezzünk el benne növényeket, a berendezések úgy helyezkedjenek el, hogy mindig kéznél legyenek és ne akadályozzanak bennünket főzés vagy egyéb étel készítése közben. Fordítsunk nagy gondot a családi tűzhelyre is. Sem meghibásodott, sem elhanyagolt tűzhelyet nem szabad használni. A tisztaság is alapvető követelmény. A tiszta tűzhely pénzvonzó szereppel van felruházva. A konyha a családban a bőség és a gazdagság szimbóluma. Mindig ügyeljünk arra, hogy ha kifogynak a fűszereink, akkor pótoljuk azokat. A hibás, és elromlott eszközöket ne tároljunk, dobjuk ki. Ezek balesetveszélyesek-, és a feng shui tanával ellenkeznek. A konyha  fala lehet színes is. Bár a fehér falak ebben a helyiségeben megengedettek, a sárga világosabb árnyalata is ideális. A konyha fala ne legyen piros, vagy kék.  A konyhabútor se legyen piros. Ez mindig éhésgérzetet kelt a lakókban. Ettől a színtől folyton ennénk.

Ha már a konyháról beszélün, akkor bátran beszélhetünk az étkezőnkről is. Az étkező lehet a konyha közvetlen része is. Ha nincs étkezőnk, akkor próbáljunk a lakásunkból egy sarkot étkezőnek kialakítani. Ha a feng shui szabályai szerint akarunk eljárni bizony akkor az étkezőnek helyet kell szorítanunk. Az étkezőnk is lehet színes. Legideálisabb falszín: narancssárga, zöld, kék, hiszen ezek a színek segítik emésztésünket. Itt tilos a fehér, fekete és a szürke. Ezeknek a szinek látványa csökkenti az étvágyat. Az asztal és székek szerepe nagyon fontos tárgyai az étkezőnknek. Ideális az ovális, vagy lekerekített sarkú vagy kerek asztal. Nem ideális a kocka, téglalap alakú asztal. Természetesen ha jelenleg ez van, nem fogjuk kidobni. Ahogy van rá lehetőségünk, akkor már a fent leírtakat válasszuk vásárláskor. Az asztalon mindig legyen terítő. Legideálisabb a vászon, anyagból készült asztalterítő. Nem nagyon ajánlja a feng shui a viaszkos vásznat. A székek is fontos szerepet töltenek be az étkezőkben. A székek legyenek kényelmesek, vendégmarasztalóak. Fontos, hogy ne zsúfoljuk tele székekkel az étkezőt. A falon legyenek képek. Mindig olyan képet válasszunk az étkezőbe ami nem vonja el a figyelmünket az étkezéstől. Lehet gyümölcsöt, zöldésges tálat ábrázoló kép is a falon, hiszen ez a bőséget ábrázolja.

A feng shui nélkülözhetetlen konyhai eszközei:

A fazék, a lábas lehetőleg rozsdamentesek legyenek. Ha még nincs, nem kell költségbe verni magunkat azonnal. Kérhetünk ajándékba is családtagjainktól, de amikor vásárolni indulunk lábasokat akkor már erre törekedjünk. Majd idővel, szépen, lassan lecserélődnek a konyhánban. A legtöbbet használt konyhai eszköz a vágódeszka. Legalább 25-30 cm-es legyen, hogy kényelmesen tudjunk rajta dolgozni, vágni. Mint minden konyhában fontos a jó minőségű kések használata. A húshoz, zöldségekhez, gyümölcsökhöz, sajtokhoz más-más kést szoktunk használni. A kések soha nem lehetnek hibásak, életlenek. Úgyanis balesetveszélyesek, ha életlenek nem úgy vágják a nyers alapanyagokat mint ahogy kellene. A feng shui konyha elengedhetetlen eszköze a WOK. Ez egy homorú alakú serpenyő. Az igazi wok az öntöttvasból készült, ezért elég nehéz. Ebben az edényben szinte zsiradék nélkül készítjük az ételeket és rövid idő alatt elkészülnek benne az ételek. A konyhánk elengedhetetlen eszközei a fakanalak, falapátok. Egyébként sok más eszközt is használhatunk konyhánkban amit a magyar konyha előszeretettel használ, az a fontos, hogy épek, tiszták, hibátlanok, egészségesek legyenek. Hiszen ez az alapja az egyensúlynak.

Bemutatnék pár olyan dolgot amik tiltottak a feng shuiban az étkezések kapcsán:

A száraz virág, mint dekoráció, bár ezt a feng shui a lakásunk, otthunk egyik helyiségében sem ajánlja. A konyha és étkező területén egyenesen tilos! Tiltottak a drassztikus színek is. A feng shui tana szerint nem lenne szabad szagelszívót és mikorhullámú sütőt használni. A feng shui nem igen támogatja a kuktát és a fritőzt sem. Mert a gyors főzéstecknika árt az ízeknek.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 46
Heti: 383
Havi: 1 987
Össz.: 969 796

Látogatottság növelés
Oldal: Harmónia otthonunkban: Feng shui a konyhában
Minden amit a feng shui-ról tudni kell! - © 2008 - 2024 - fengsuhi.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »