Minden amit a feng shui-ról tudni kell!

"Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"


halacskak_kepen.jpg


V K

Monogram számmisztika

Sokféle számmisztikai számításokról hallottunk már. Nem tudom, kedves olvasóm hallott-e már a monogram számmisztikáról? Ha nem, hát itt az ideje, hogy megismertessem Önt ezzel a számmisztikai elemzéssel is. Mindenkinek van név monogramja. Ebben az esetben, ha valakit pl. Kovácsné Vass Katalinnak hívnak, akkor mind három név első betűjét meg kell vizsgálni és elemezni. Ha csak két nevünk van pl. Vass Katalin, akkor a két első betűt kell megvizsgálnunk. Amennyiben ellentmondásokat találunk az elemzés során, ne lepődjünk meg, hiszen összetett személyiségek vagyunk, ezért lehetnek az eredmények ellentmondásosak is.

Nézzük a betűk elemzéseit:

A; Á: olyan vezéregyéniséggel állunk szemben, aki olyan elszánt, akaratos, önfejű, mozgékony, önálló, agilis, de éppen ezért sikeres.

B:  olyan érzékeny, mélyérzésű és segítőkész emberrel állunk szemben, aki hajlamos az együttműködésre. Harmonikus társ, akire mindig lehet számítani.

C; Cs: ez az illető intelligens, kommunikatív, az eszmei gondolatok közvatítője, aki szívesen áll a jó ügyek mellett, egyben optimista, közkedvelt személyiség.

D; Dz; Dzs: ő egy józan, gyakorlatias, tervszerű, egyben merev, kisszerú, és szűklátókörű, viszont ha tanul ezzel üti a korábbi állításokat, egyben kitörhet a korlátaiból.

E; É: ő egy szabad, önálló, aktív, izgatott egyéniség. Jó szónok, aki tömegeket képes magával ragadni, ezért nem mindegy, hogy milyen ügyet képvisel.

F: gyerek és családcentrikus, szeretetteljes, gondoskodó, adakozó, felelősségteljes és gazdag egyéniséggel állunk szemben, mind anyagilag, mind szellemileg.

G; Gy: ő az aki lényeglátó, befelé forduló, elemző, okos, egyben jól működik nála a hatodik érzéke, ezért gyakran meg tudja érteni az emberek cselekedeteinke indítékait.

H: egy tehettséges, sikeres, gazdag egyéniségről beszélünk, aki sokra viheti ha képességeit jó ügyek mellé állítja, különben visszaeshet a kiinduló színtra, és kezdheti előlről az egészet. Ez előfordulhat többször is az élete során.

I; Í: ő a telepatikus képességű, érzékeny együttérző, segítőkész, nyitott, de benne van a kettősség mint pl. a szeretet-gyűlölet; erőszak-gyengeség, nagyság-kicsinyesség, hiszen univerzális, vagyis minden benne van, ami jó és minden ami rossz.

J: ő egy magnetikus személyiség, bármit képes megához vonzani, amit akar. Vezető típus, kreatív, intelektuális, kulturális érdeklődésű.

K: egy túlérzékeny, érzelmileg kiszolgáltatott egyénnel állunk szemben, akitől elvárja, hogy kitalálják mire vágyik, és ha nem tetszik naki, akkor megsértődik, de szerencsére kitartó, elszánt, segítőkész és derűs, ezért szeretik az emberek.

L: ő egy romantikus, sokoldalú, tehettséges, mozgékony alkat. Tipikus kalsszikus tanító, egyben rokonszenves, kellemes beszédhangú, akit jó hallgatni, bármiről is beszél.

M: szilárd jellemű, rend szerető, elmélyülésre, koncentrációra képes. Nagyon tanulékony, egyben otthonszerető, szorgalmas, nemes eszmék képviselője, aki ösztönösen jó irányba tereli a környezetében élőket. 

N; Ny: sokoldalú és tehettséges, de hajlamos a változékonyságra, és olykor nem tervszerű, illetve nem hatékony az energiái hasznosítására.

folytatás hamarosan következik!!!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 48
Tegnapi: 46
Heti: 414
Havi: 2 018
Össz.: 969 827

Látogatottság növelés
Oldal: Monogram számmisztika
Minden amit a feng shui-ról tudni kell! - © 2008 - 2024 - fengsuhi.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »